Második hét

Új kollégák a láthatáron

Sok szempontból hasonlított ez a hétfő a szerdára: ugyanis teljes létszámú lett a csapat a múlt heti fele létszámhoz képest. Ott volt az újak között Peter, aki igazi osztrák, legalábbis őt képzelném el a tipikus fiatal osztráknak. Aztán ott volt az a srác, akit először ismertem meg a csapatból, mikor interjún voltam: ő Benjamin. A harmadik srác hasonlít az egyik IQ-s managerre akivel a Mol-on dolgoztam együtt, az ő neve Robert. Ők hárman a csapat helyi tagjai, a többiek külföldiek. Érdekes megfigyelni az angolokat, ki mennyire másképpen beszél.

Előtér munka végeztével

A legjobban Benjaminnal lehet beszélgetni, mert ő nagyon igyekszik kommunikálni. Kiderült róla, hogy 100 km-ről jár be, heti kettő napot, mégpedig azért, mert elég neki és a családjának az a pénz, amit így keres. Azt is megtudtam, hogy a 100 km-es út nagy részét 25 perc alatt teszi meg vonattal, amely 200-zal jön, így nem is éri meg neki igazán autózni. Ráadásul éppen mostanában fog születni az ötödik gyereke, így bármelyik pillanatban vonatra pattanhat és száguldhat hazafelé szülni. Ezt azért is teheti meg, mert van ilyen törvényük, amely alapján ha valaki négy gyereket nevel, az átmehet részmunkába az adott cégnél és a cég nem rúghatja ki. Szóval merőben más a felfogás, mint errefelé.

Volt munkatárs késdobálója a gettóban

Peter talán a csapat legzárkózottabb tagja, de semmilyen negatívummal nem vádolhatom, mert jó fej fickónak tűnik ő is, csak nem olyan nagyhangú mint a többiek. Itt a nagyhangút semmiképpen sem negatívan értem, hanem csak hangerőre és extrovertáltságra gondolok. Peter jól beszél angolul, bár erős német akcentusa van. De nagyon tiszta az angolja és szerintem a 95%-át értem. Néha visszavált németre, nem figyel arra, hogy mondjuk nem értem, vagy Daniel nem érti. Nem kifejezetten bunkóságból csinálja, inkább csak mert gyorsan el akar mondani valamilyen érdemtelen részletet a többi osztráknak.

Egyszerű vacsora

Robert angolja szintén jóval tisztább, mint a Kameroné :) Ő valamivel lazább mint a többieknél munkamorált tekintve is, meg úgy emberileg is vidámabb fazon. Ha együtt megyünk kajálni szinte biztos, hogy pátyolgat a kaják terén, mi micsoda, fordít, kérdez, magyaráz. Ő pl. már elnézést is kért, hogy németül beszélgettek, mikor velük voltam. Robert szintén részmunkaidős, de ő valahol máshol is van a vállalatnál, nálunk csak heti 2 napot tölt.

Kajálások erre-arra.

Első nap a Kincsi? nevű thai étteremben voltunk, ahol úgy láttam törzsvendégnek számít a társaság. Általában véve nagyon népszerű az ázsiai kaja. Nemcsak azért mert sokféle van, hanem mert az olcsóbb kategóriás éttermi kaják közé tartozik. Persze néha túlzásba tudják vinni, ahogy kiderült, ezen a héten is, de talán mondhatjuk, hogy heti másfél az átlatos ázsiai kaja arány a cégen belül.

Currys csirke a Kincsiben

Tehát egyik nap a Thai kajáldába mentünk, ahol currys csirkét ettem, míg a többiek tengeri herkentyűket, valamint sushit. Legközelebb én is sushit fogok kérni, mert nagyon guszta volt. Arra is rá kellett jönnöm, hiába fitogtatom az evőpálcika tudásomat odahaza a barátok közt, az évi egy Wasabinál, itt azért van mit tanulni a munkatársaktól. Pechemre az én kajám készült el legutóbb és nem éreztem magam elég versenyképesnek pálcikával a babcsíra és főtt rizs ellenében, miközben a többiek már a kaja felénél jártak: szégyenszemre kellett kérnem egy villát.

Szecsuáni marha

Kínai leves, ugyanaz, mint Pesten

Másnap az Asian Paradise-ban ettünk, ahol múlt héten is. Ugyanazt ettem, mint múltkor, hogy tudjak róla képet készíteni. De láttam valami sült kacsás ételt, itt ő a következő kiszemeltem.

Crispy duck babcsírával, rizzsel és káposza salátával

A kulináris élvezetek egy érdekes pontja volt a szerdai étkezés, amikor a többiek megint ázsia felé orientálódtak - aztán olasz lett belőle - volna, de én nem akartam már jobban kinyírni a belsőmet, mint eddig. Ezért hallgattam Danielre és elmentünk a helyi menzára, az itteni BSR megfelelőjébe. Csatlakozott hozzánk még egy portugál srác, őt már látásból ismertem, meg pár osztrák is. A kajálda a bécsi pénzügyi központ, valamint az igazságügyi hivatal? között valahol helyezkedik el, egy pincében. Igazi Unreal tournament feeling odajutni: a hatalmas házak után két légópince ajtó és alacsony folyosórendszer amin keresztül az eddigi előzményhez méltó kajáldába jutunk. Nem mondom, hogy szefós, de azért a BSR jobb. :) Itt kétfajta menü van: vega és nem vega. A vega 5 ajró, a nem vega 5,3. Első alkalommal kifogtam valami rántott hússzerű entitást, krumplisalátával? és sajtlevest. Második alkalommal nagyon éhes voltam, de sajnos hal volt a kaja, és kértem a nőt, hogy bármit adjon, de ne halat. Így kaptam bármit - zöldségköretet - hallal. Mindenesetre letoltam egy gyümölcssalátával megerősítve. Szóval az angolon még dolgozni kell, az tény.

A kajálásokra jellemző, hogy senki nem siet sehova. Legalább 45 percig tartanak, és ha mondjuk fél óra alatt vége is van az érdemi részének, punnyadás van az asztal körül, meg témázás. Néha elég érdekes irányt tud venni a társalgás, de eddig egyszer sem ment olyan irányba, ami mondjuk nálunk tipikusan két mondat után feljönne: csajok és a nemi élet. Valahogy ezt a részét sokkal diszkrétebben kezelik, mint ahogy felénk szokás.

Kommunikáció és eltérő kultúrkör

Érdekes az, hogy milyen örömmel mesélik egymásnak az itteni kollégák az eseményeket. Tehát ha egyik nap történik valami, és valaki kimarad belőle, akkor akár három nap múlva is elmesélik neki, és nem hagyják, hogy kimaradjon a történetből. Másik érdekesség, hogy látszik hogy a román srác és én tök azonos kultúrkörhoz tartozunk, mint a többiek, és ez még a számtechben is megnyilvánul.

Lehet, hogy már írtam, hogy nagy örömet okoztam Kameron kollégámnak, mikor kiderült, hogy Androidom van és így már kisebbségbe kerültek az IPhone-osok a szobában. Egész jó kis szócsatát vívtak ennek okán a főnökkel. Aztán ezen a héten a Daniel is észrevette, hogy mizu, és ugyanazt lejátszotta a főnökkel. :)

Hasonló érzelmeket és vallási háborút robbantott ki, amikor meglátta az egyik srác a total commanderszerű programot a gépemen, és örömmel újságolta a Danielnek, hogy még valaki van, aki nem az explorert, hanem a Total Confusert használja. Persze, mi ketten tudjuk hogy ez sokkal jobb, mint mindenfelé ablakokat dobálni a nyominger explorerben és azzal másolgatni. Ugyanez volt a reakció annak idején Svácjban is: az angol-német kollégák szörnyülködtek, az amcsiknak tetszett ez a szoftver.

Pénteken, mikor a főnök is észrevette - és éppen beteg volt aznap, amikor a fentebb említett társalgás lezajlott - szintén örömmel mesélte Danielnek, hogy nincs egyedül immár. Jópofák ezek a dejavu sessionok.

Másik különbség, amelyet meg kellett szokniuk az, hogy immár kettőre nőtt azon kollégák száma, akik tudnak vakon gépelni, de csak angol billentyűkiosztáson: Daniel és én. Ezzel még nem lenne probléma, de mikor összeállították a gépet amelyiken fejlesztek, nem figyeltek oda, hogy angol legyen a billentyűzetem, hanem adtak egy németet, amivel nekik ugye semmi bajuk nincsen. Mert tudnak rajta gépelni vakon. Az angollal sem lenne, de ahhoz angolul kellene rajta lenni a szimbólumoknak. Nekem mindegy: én meg tudok angol kiosztást telepíteni, aztán onnan mindegy, mi van a billentyűre írva. Totálisan szét tudom őket cseszni azzal, mikor nekiáll valaki gépelni és baromságot gépel be a billentyűmön. Már le akartak küldeni, hogy cseréljem ki a billentyűt angolra, mert megőrülnek, és hogy vagyok képes így dolgozni. Aztán a román sráccal is beszéltük, és mondta, hogy neki kicserélték, mert nem bírták idegekkel.

De aztán megmutattam nekik az Alt-Shift kombinációt és a rutinosabbja már meg is jegyezte, de csak azért, hogy majd átválthassam a Ctrl-Shift általam megszokott, de eddig idő hiányában be nem állított kombinációra. Mindenesetre teljesen leakadtak, de nem azon, hogy vakírás, hanem azon, hogy olyan billentyűn vakírás, amin tök más van.

Szerencsére Eclipse-ben is tudtam mutatni a kollégáknak egy két hazai trükköt, amit nem ismertek, vagy nem használtak eddig. Ez azért is jó, mert picit helyrerántja az egómat és nem érzem magam annyira hülyének, ahogy ennyi idő után még az ember szokta magát új melóhelyen.

Munkahelyi baleset és high stakes póker :)

Szerdán történt még egy érdekes dolog, aminek szenvedő alanya voltam, és erről is mindenkinek be kellett számolni, hiszen valami történt végre. Úgy törént, hogy Daniel gépénél ültünk és valami működést vizsgáltunk, amikor a Peter odahívta magához a Kameront, hogy valamit megnézzenek a gépén. a két workstation között van egy térelválasztó szekrény, rajta képek, meg lámpa meg dobozok. Az egész kb. olyan magas, hogy kényelmesen rá lehet tenni a kezedet, arra meg a fejedet.

A térelválasztó polc

Aztán ahogy ment oda Kameron nem vette eszre Peter laptoptáskáját a földön, és sikeresen keresztül esett rajta. Esés közben próbált valamibe megkapaszkodni, de nem volt annyira jó a kivitelezés és fellökte a szekrényt, amely ránk dőlt. Mi meg éppen güzültünk a monitorral, mikor valami hátbakúrt úgy rendesen, lapocka tájékon. Mivel egész nap oldott volt a hangulat a Story meeting miatt, azt hittem valami idióta vicc áldozata lettem. Aztán nem, mert Daniel-re ráesett egy lámpa meg egy rakás kép, doboz. Szóval volt egy kis riadalom, de azon kívül, hogy fájt a hátam egy negyed óráig nem törént nagyobb baj. Mondjuk a lámpa az eléggé szétment, de minden más megúszta a balesetet.

Out of order

Szerdán kaptam ilyen körlevelet, kedves Kameron intézte, hogy rákerüljek, mert érdeklődtem a póker után. Ez a helyi élő pókerklub hírlevele, amelyből kiderült, hogy a múlt évi buli folytatódik és ismét értékes nyeremények lesznek. Nah, ezen felbuzdulva utánanéztem a dolognak és kiderült, hogy szerdánként van megrendezve egy 5€ beülős, két rebuy-os verseny, amin maximum 40 fő lehet. Ráadásul 13 hetes évadok vannak, ahol az egyes versenyeken elfoglalt helyezésed után járó pontszámok alapján külön van ranglista is. Ezen ranglista első egy-két helyezettjét pedig 13*5€ értékben díjazzák külön. Ez annyira jól működik, hogy a legutóbbi ilyen nyeremény egy EPT Bécs beülő volt, 1100$ értékben, plusz még volt valami 550$ beülő valami komolyabb versenyre is. Mivel ezeket a Partypoker rendezte és tudtak intézni egy-egy beülőt. Azért már az is nagy dolog, ha valaki ott ülhet egy ilyen versenyen, még akkor is, ha nem nyer semmit.

Szóval kontaktoltam a srácokkal és kiderült, hogy az egyik főszervező magyar. Hosszasan győzködtem magamat, hogy senki nem vár odahaza az albiban, otthon úgyis csak blogolnék meg pókereznék, akkor inkább játszok egyet. Vettem is a Billa-ban (CBA jellegű bolt az épület mellett) egy gigaszendvicset vacsorára és vártam a kezdést. Végül hárman voltunk csak, így most befuccsolt: reméljük csak azért ekkora az érdeklődés, mert még év eleje van, és sokan voltak szabadságon.

Péntekre minden összejött

Egész eddig a munkám kimerült doksi olvasásban, illetve XML alapú testesetek írásában gyakorlás jelleggel. Pénteken azonban megkaptam az első feladatomat: egy meglévő WebServicet kellett kibővíteni, hogy az eddig visszaadott értékek mellé még két másik mezőt is visszaadjak. Nagyon triviális feladat, de sajnos nem sikerült megoldani. Mentségemre szolgáljon, hogy a végén hárman nyomoztuk és nem jöttünk rá, hogy ugyan miért nem működik a szemétje, mikor működni kellene. 

Sajnos tipikus Murphy: ez is pont akkor történik, mikor rohannom kell hazafelé. Negyed négykor mondtam a srácoknak, hogy bocsi, de le kell lépnem. Ez semmilyen problémát nem okozott, mondták, hogy még debugolják kicsit a dolgokat és majd lekapcsolják a gépemet. 

A vonaton sok volt a magyar, mindenki húzott hazafelé. Igazából semmi extra vagy érdekes nem történt, azt leszámítva, hogy már teljesen megszoktam, hogy a metrón mindenki automatikusan a jobb oldalra áll, és ezért nem értettem Pesten miért nem csinálják mások is ezt. 18:49-re értem Pestre, de mivel a buszom csak egy óra múlva indult, beugrottam a Vágó Pityuhoz kajáért a régi melóhelyem mellett. Itt összefutottam azzal a főnökkel, aki még két munkahellyel ezelőtt volt a főnököm és olyan balfasz módon kirúgott. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy megköszönöm neki, hogy nem tartott meg, de aztán arra gondoltam, nem ér annyit az egész ember.