Ma két érdekesség történt, a Kinchi-ben ettünk, én Sushi tálat. Sikerült valahogy úgy abszolválnom a wasabit, hogy kicsordult tőle a könnyem. A fizetésnél egy kis probléma akadt, mert csak huszas volt nálam és a 12-s kajára akartam adni 1 euró borvalót, de az I would like seven back meghaladta a pincércsaj angolját. A többiek is néztek, hogy wtf. Aztán persze leesett nekik mit akarok, de addigra a csaj már ellépett. Utána azon röhögtünk, hogy legközelebb nem csak le kell fényképeznem a kaját, hanem mintát is kell belőle vennem. Csak úgy az orvos vagy a patológus kedvéért. Aztán megtudtam, hogy itt azt nem használják, hogy mennyit szeretnél vissza, hanem hogy mennyit adsz.
![]() |
| Miso leves. Mintha ikrás lenne. |
Délután küzdöttem a melóval, nem ment annyira, mondhatjuk úgy is, hogy szépen elakadtam egy helyen. Este meg hatra mentem - volna - lakást nézni. Írtam a csákónak, hogy mi a pontos cím, mert az utca az elég hosszú. Semmi válasz. Félt ötkor, meg ötkor hívtam, de nem vette fel. Aztán mondta a Daniel, hogy vele is volt már ilyen, hogy odament és nem jött az ügynök vagy a tulaj, mert már kiadták a házat. 17:50-kor felhívott, hogy akkor nem jön, mert kiadta a lakást. Még jó, hogy hallgattam a tanácsra. Eddig ezt éreztem a legnagyobb bunkóságnak amit tapasztaltam Bécsben.
Bécs, a kutyabarát város, de pl. a lakáskeresésben igazán hátrány a kutya. Illetve sumákolni kell. Sőt, van a bevándorlást segítő alapítvány, az álltaluk biztosított lakásba háziállat nem vihető. Rulz.
Itt ért véget az a rész, amit még múlt hét elején kezdtem el írni. Kb. idáig tartott a lendület.
Ennek nem az volt az oka, mert nem volt időm, hanem olyan szinten padlóra kerültem a lakáskeresési stressz miatt, amit nem gondoltam volna az első hétvégi mélypont után. A következő rész az pontosan egy héttel később folytatódik.



Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése