Interjú Bécsben

Egy a sokból, semmi különös

A sok hírdetés között kezdetben nem is tünt fel ez a munka oly nagyon, hiszen java fejlesztőt kerestek tesztrendszer karbantartására. Mivel nem írták, hogy annyira kellene a német, ide is elküldtem a CV-met, hátha lesz belőle valami. Kaptam is választ, meg talán hívtak is, mindenesetre az már az elején feltünt, hogy nagyon gyorsak. Sokszor a válasz 10 percen belül jött, de azért ritkán lépték át a fél órát. A lényeg, hogy valahogyan egyeztettünk egy október végi hétfői napot, amikor otthon voltam, hogy akkor majd felhívnak Skype-on, mert napközben nekem nem volt jó, később meg ők nem értek rá egy kutyasétás társalgásra.

Skype interjú

Azon a hétfőn kb. nyolc felé keltem és gyorsan írtam is a csajnak, Natasanak, hogy akkor ez a Skype Id-m és tessék felvenni, különben nem fog tudni hívni. Egyúttal oda is szúrtam a kérdést, hogy akkor ugye ez egy húszperces HR-es csevely lesz, mire jött a válasz öt percen belül, hogy nem, kb. egy órás, és két vezetővel fogok beszélni. Egyből kivert a víz, mert nem erre készültem, gyorsan elkezdtem kapkodni a szokásos szemétkedős Java kérdések ezerszer megválaszolt howtoja után. Ott cidriztem egy másfél órát.

Aztán jött az interjú, sajnos akkor már nem volt kamerám, de nekik igen. Érdeklődtek is, hogy nem kapcsolnám-e be esetleg. Mondtam nekik, hogy ha más időpontban hívnak, addigra szerzek egyet, de aztán megfelelt kamera nélkül is nekik. Így először láthattam Natasát és Mike-ot és hallgathattam a kérdéseiket. Először elmondták, hogy kb. mi ez a munka, illetve hogy ha majd esetleg engem választanak, akkor ki kellene menni egy egynapos interjúra Bécsbe, és vállalnám-e. Mert akkor megismerném a csapat többi tagját és ők is engem. Mivel a végső döntést ők hozzák meg a kiválasztott emberkék közül elmondják kivel dolgoznának együtt. A francia bankos szoppantyú óta (Úgy éreztem, minden oké és mindenkivel jó a viszonyom, erre nem hosszabbítottak meg a felmondási idő után a szerződést, mert hogy nem tudtam beilleszkedni.) ez egy komoly félelmem, hogy nem jövök ki jól a munkatársakkal, mert nehezen nyílok meg, tehát ez még itt külön nehezítés is volt.

Aztán beszélgettünk a Javaról, de olyan alap kérdéseket tettek fel, hogy valójában még az én gyengécske nyelvtudásommal sem akadtam el a válaszokban. Én magam is meglepődtem, hogy semmilyen mélyenszántó köcsögölő kérdés  nem jött - mint kedvencem pl. a Morgan Stanleynél elhangzott: Hogyan épül fel egy lefordított class fájl, melyik részén mit találunk? -WTF?Ezt tudnom kéne magas szintű programnyelvnél??

Majd közölték, hogy van még más jelöltjük is, meg interjúk, de majd döntenek és értesítenek, ha szeretnének személyes beszélgetést. Majd elköszöntünk és vége is volt az egésznek ötven perc alatt. Nem éreztem magam annyira szarul, mint a William Hilles beszélgetés után, ahol pontosan éreztem, mikor vágtam magam el a kérdések között, de nem voltam még annyira ráállva az angolra, hogy csak úgy leperegjen rólam.

 

Utazok Bécsbe

Éppen kattintgattam a neten és gondolkoztam a beszélgetésen, mikor csörög a telóm, valamilyen ismeretlen osztrák szám. Ekkoriban a graz-iakkal is tartottam a kapcsolatot, meg a T-vel is volt már megbeszélésem: kezdett elburjánzani, hogy hány felé adtam ki a számomat. Mindenesetre nem éreztem magamban erőt 5 perc pihenés után újabb angol sessionre. Így hát hagytam, hagy zenéljen (mekkora duma már, hogy csörög, mikor csak a hardcore retrosok állítják be azokat a hangokat...), amíg meg nem unta. Sajnos az emberek mindig előbb unják meg - vagy a szolgáltató utasítja el - mint ahogy a jó kis csengőhangjaim véget érnek. Aztán megnéztem a leveleimet és ott volt a levél Natasától, hogy hívott, de nem tudott elérni. És csak azért keresett, mert úgy gondolják, szeretnének kihívni egy személyes beszélgetésre. Szeretnék tudni, hogy mikor lenne jó nekem. Hát gyorsan eldöntötték, az fix. Később megbeszéltük, hogy 14-én megyek ki, és küldenek vonatjegyet.

Természetesen örültem neki, hiszen utoljára 2006-ban voltam külföldi interjún Osnabrück-ben a Hellmannál. Azóta is bánom, hogy nem sikerült, mert komoly lehetőséget hagytam ki. Már Mia is tolná a dojcsot ezerrel. Csak akkor a szakmai részét nem vettem komolyan. :( De a kirándulás jó emlék maradt.

A vonatjegyet futárcéggel küldték, talán a Fedexel. Csakhogy nem akart megjönni. Már kezdtem izgulni, hogy ezen a héten kellene utazni, de sehol a jegy. Nekik is feltünhetett, mert kaptam emailt, hogy baj van a jeggyel, nem tud elérni a futár a címen, és a telefonom sem kapcsolható. Megadtam mégegyszer a telefonszámomat és kiderült, hogy a HR elkeverte a számom utolsó két jegyét, amikor beleírták a küldeményinfóba. Persze a futárnak meg nem esett le hogy a +36 70 123 55 az nem valós magyar szám. Nem is tudom, hogy ez hol élt és hol dolgozott eddig. Persze ezután már sikerült a jegyet abszolválni és mehettem Bécsbe november közepén.

Bécs

Még sosem voltam Bécsben. Egyszer voltam a Szafari parkban meg egy osztrák szupermarketben mikor még schillinggel lehetett fizetni és csak 8 ft volt egy schilling nem 300. Reggel kilences vonattal mentem, három sajtburgerrel meg egy kólával készülve az útra. Alapból nem szeretem a vonatozást, mert az első élményeimet a MÁV-on szereztem, de a németek és a svájciak segítettek emelni a szememben a vonatozás értékét. Lényeg a lényeg, tetszett a Railjet, teljesen megfelelt és kényelmes volt.

Az indulás előtt Mia mindent gondosan megszervezett  helyettem, hogy mikor hova szálljak fel és merre menjek, ilyenek. De mikor Meilingben először leszálltam besokkoltam attól, hogy minden németül van és semmit nem tudok elolvasni, és nem értem a kiírásokat, hogy mi honnan indul és mennyibe kerül és ilyenek. Találtam információt, kérdeztem, hogy hogyan tudok ide eljutni, meg milyen jegy kell. Biztosan hülyének néztek, hiszen minden infó ki volt írva. De végülis megtudtam amit addig is tudtam, vegyek az automatában egy jegyet és menjek el bármelyik vonattal ami jó nekem. Nagy pánikolás közepette felhívtam Miát is, hogy veszélyben a küldetés, mit tegyek. Az automatánál megtaláltam a magyar nyelvű menüt - mert itt olyan is van - és sikerült megvennem az első vonaljegyet. Aztán felültem az egyik S-Bahnra és négy állomás múlva leszálltam Wien-Mitte nevű helyen.

Kikóvályogtam a felszínre és körbenéztem, hogy mizu. Jobbra a bécsi templom - akkor még nem volt neve - látszott, előttem valami sétálóutca, amin kolbászoltak az emberek. A HR-esek által küldött térkép az jó lett volna, csak nem tudtam belőni az irányt, mert nem látszott a sarkon az utcanév tábla, mert minden felújítás (valójában építés) alatt volt (van). Álltam egy ideig tanácstalanul, majd megkérdeztem egy csajt a DM előtt, hogy vajon melyik lehet a Gigergasse, mert a HR ayt javasolta, arra jöjjek. Aztán miközben az utcát kerestem rájöttem, hogy mi a baj. A kinyomtatott térkép sokkal nagyott nagyítású, mint valójában gondoltam volna. A háztömbök azok csak kb. házak, és ezek a kis közök valójában a keresztutcák. Innen már könnyű volt, átkeltem az utolsó keresztutcán és néztem, hogy ez itt az 1a, de hol az 1b. Persze megtaláltam, és addig csak azért nem láttam, mert rossz irányból, nem a felírattal szemből érkeztem. Az épületben láttam a kiírást, hogy a hatodik emeletre kell mennem. Liftbe beszállt egy hosszúhajú srác, kockás ingben, na mondom magamban, te is programozó vagy. Akkor még nem tudtam, hogy ő az egyik leendő kollégám, Benjamin.

Még két interjú

A hatodikon a pultosoknak elmondtam ki vagyok, mit szeretnék, illetve, hogy merre van a porcelántündér. Aztán kaptam egy kávét és vártam, hogy valami történjen. Pár perc múlva jött is Natasa nájsztumítjú és menjünk megbeszélni, meg jön velünk akkor Gilbert is a nagyfőnök és kérdezne. Bementünk egy tárgyalóba aztán úgy elbeszélgettünk mindenféle nem szakmai dologról, hogy például miből gondolom, hogy megfelelk a munkára. Mi a motivációm. Miből gondolom, hogy megkedvelnek a kollégák. Mit csinálok, ha problémám van a kollégámmal, mert mondjuk nem jól dolgozik. Összeverem. Fejbe térd. Mit csinálnék? Az általános kérdések után elmondták, hogy majd még lesznek interjúk és ha kiválasztanak, akkor szólni fognak, de lehet nem választanak ki. Ezt a Bwinnél nagyon kihangsúlyozták a folyamat során végig.

Aztán lementünk a srácokhoz, ahol be lettem mutava és egyből 3 helyről jött, 6 féle kiejtéssel szembesültem. Neveknél persze esélyem nem volt. Mike átadott a csapatnak és felmentünk a hetedikre kávézni. Itt beszélgettünk egy órát kb. csak úgy társalgás szinten. Mivel foglalkoztam, hogy élek, mit gondolok erről-arról. Van-e család, ilyesmi. Persze már itt is feltünt, hogy van akinek jobban értem az angolját, míg a skót srácot egyből kiszúrtam az akcentusa miatt, ami merőben hasonlított - de azért nem volt olyan durva - a Svájcból ismert walesi barátom borzalmas beszédjére. Visszamentünk a szobába és még a Mike kikísért, majd elkapott az anyagiak miatt. Mondta, hogy amit kértem azt nem tudja megadni, mert nincsen elég költségvetése rá, de az alsó határt megadja, ha gondolom. Mondtam neki, hogy nem tudok semmit az adózásról, ezért ha úgy érzi, tegyen ajánlatot, aztán majd kitalálom, meg kiszámolom.

Mikor kiértem a Plázába, éppen elment a vonatom, a következő meg csak hétkor indult. Így bementem és körbenézés közben vettem Miának egy Mozart golyó csomagot. Aztán nagyon kényelmesen elmentem az állomásra és vártam a vonatot. Hazafelé semmi említésre méltó nem történt.

A döntés

Másnap éppen rolloutra készültünk, egész nap ment a szenvedés különféle méretű és erősségű szopások közepette a melóhelyen. Ahogy közeledett a hat órai átadás ideje, egyre feszültebb lett mindenki. Mindenkinek a szobában megvolt a maga kis harca az adott szopóval, hozzá a maga kis Otp-s baszogtató :) segítő embere. (Kb. mint a viccben: Vizsgán a professzor a diáknak, miután a diák hosszan hallgat. -Segíthetek? -Igen. -Nos?). Azt tudtam, hogy a másik jelölt akkor van a Bwinnél. Aztán csöng a telefonom kb. négy óra felé, ahogy én is végeztem egy nappal előtte. Nem volt energiám még azzal is rontani a napomat, hogy felveszem és megtudom, hogy nem nyert. Így szépen végig csöngött némán, majd letették.

Éppen valami hibát debugoltunk, meg újrafordítottuk az egész rendszert, mikor megint csörgött. Hát mondom, ha már ennyire erőlködnek, akkor felveszem. Kimentem az öltözőbe és felvettem. Natasa volt és azt mondta, hogy Örömmel értesít, hogy a Bwinnek van számomra egy ajánlata. És elsorolta a juttatásokat, amit pontosan nem is értettem. Megkértem, hogy adjon egy kis gondolkozási időt, és egy hétben egyeztünk meg. De megkért,hogy döntsem el amint lehet, mert a többi jelöltet is ki szeretnék értesíteni.

Mikor visszamentem a bolondok házába, leütem a székembe úgy éreztem magam, mint ha nyertem volna a lottón. Mi a fenét csinálok itt? Ha akarom, most kikapcsolom ezt a gépet és mindenki bekaphatja. Meg ilyesmik. Persze ez csak emléletben volt így, hiszen együtt húztuk az igát a srácokkal egész nap, egész évben, meg az Otp-sekkel sem akartam kicseszni, hiszen szerencsére ők a jobbfajta interface volt, nem a hülyébbje. Így leültem és befejeztem a javítást.

Hogyan döntöttünk végül? Mik voltak azok az apró és kevésbé apró okok, ami miatt ez a blog megszületett és most itt fekszem egy lakásban tök egyedül, miközen a családom Pesten van? Nehéz erről írni, aki ismer, az tudja az okokat. Talán majd egyszer leírom, ha már tisztán látom, jó vagy rossz döntés volt ez a választás. Szerencsére az anyagiak nem játszottak akkora szerepet, mint az a társadalmi és politikai helyet, amely a gazdaságot is tönkreteszi, bizonytalanná változtatja a jövőt.
Hogyan is lehet boldogan élni, ha munkahelyek szünnek meg tömegével egyik napról a másikra? Ha a megtakarítások vállnak semmivé egy tollvonásra? Ha ostoba, önző, kapzsi politikusok pillanatnyi anyagi vagy politikai hasznukért eldobják az oktatást és az ország jövőjét. Ha jogszolgáltatás és nem igazságszolgáltatás folyik. Ha a súlyos pénzeket keresők nem vállalják a döntéssel járó kockázatokat, inkább letolják a munkásokra és kisemberekre, akik 10. annyit visznek haza, mint ők. Hogy lehet úgy élni, hogy lassan a space-re is bevezetik az adót? Lehet. Érdemes?