Céges szánkózás

Eljött a hétfő, ami a megbeszélt szánkózást jelentette. Még soha nem voltam így szánkózni, és arra sem emlékszem, hogy valaha lett volna jó szánkóm, vagy jókat csúszkáltunk volna: az alföld közepén nincsenek dombok.

A melegítés már az irodában elkezdődött, ahol Peter felvette a jegesmedve síruháját és rohangált benne a folyosón, át a kollégákhoz, meg be a főnökhöz. Nem hiszem, hogy volt olyan munkahelyen, ahol ezt tolerálták volna, de eléggé mosolygott rajta mindenki.

A cégnél csomó eseményt szerveznek a dolgozók. Külön csapat foglalkozik azzal, hogy szegény munkatársak nehogy megőrüljenek az idegtépő munkába. Most éppen az volt az esemény, hogy a MU és a RM találkozóra kellett ilyen képeket csinálni, ahol pólókban pózolnak az emberek. És természetesen lehet nyerni dolgokat, álalában tárgynyereményeket. Tehát kitalálta Peter, hogy vigyünk el pár ilyen pólót a szánkózásra, és csináljunk képeket a hegyen fent, amivel biztosan nyerünk. Tehát nulla tapasztalattal mentem szánkózni. Sielni még középiskolásan meg szerettem volna tanulni, de esélyem nem volt az anyagi része miatt arra, hogy valaha is elmehessek sielni a középiskolai sítáborba.

Az utazást Robert kocsijával oldottuk meg, Wolkswagen Sharan volt. Elsőre nem tünt semmi extrának, de odabent ülve nagyon megtetszett. Hatalmas belső tér, és borzasztóan jól műszerezett autó. Tolatáskor a hátsó kamerák is bekapcsolnak, valamint 160 körüli sebességnél is igen stabilnak éreztem. Utólag megnéztem, és az árától dobtam egy hátast, azt hittem elérhető áron lehet ilyen kocsit kapni. Szóval igazi jó családi autó.

Az első benzinkútnál beszereztük a szükséges söröket is, így mindenki sörözött odafelé, kivéve Petert, akinek 15-én jár le az önkéntes vegetáriánus, alkohomentes időszaka. Semmeringig mentünk az autópályán, aztán ahogy lehajtottunk már látszott a hely. Kicsit aggódtam az éjszakai szó miatt a szánkózásban, de kár volt, az egész hegy fényárban úszott. Miután beparkoltunk és nagyjából sikerült felölteni a síruhákat és a medve jelmezt, elindultunk szánkót bérelni.

A szánkók keményfából készült járművek voltak, súlyuk is volt rendesen: de kellett is, hiszen elég súlyos egyéniségek utaztak rajta, nem kis sebességgel. Plusz ha beleszámolunk egy-egy bukkanónál való ugratást, egy gyengébb szánkó ripityára tört volna. (Egyszer mégis szánkóztam, Gellért hegyen, a parkban, lefelé. A negyedik csúszásnál a szánkónk egyik ugratásnál darabokra tört.)

Felfelé kis kabinokkal mentünk, négyen fértünk bele, plusz a szánkók. Ahogy áldogáltunk odalent, várva a jegyekre, amivel a síliftet lehet használni, nagyon meredeknek és félelmetesen gyorsnak tünt a pálya, ahol a sielők jöttek lefelé. Képről nézve nem olyan durva, de ott állni az aljában teljesen más érzés volt.  Mikor felértünk, tapasztaltam, hogy odafent elég hideg van, csak úgy süvít a szél. Aztán jött a szánkópálya. Hihetetlen sebességre lehetett gyorsulni, amit szánkóval még nem tapasztaltam. Voltak több száz méter hosszú, egyenes, vagy éppen csak ívelő kanyarokkal tarkított szakaszok, meg voltak 180 fokos visszafordulók is.

Az első ilyennél egyből nekimentem a hókupacnak, amely viszont kőkemény volt. Nagy problémát jelentett, hogy nem volt síszemüvegem, és a többieknek sem, ezért ha valaki után mentél, a szánkó által felvert havat telibe kaptad. Ezt kombinálva a sebesség miatt még hidegebb széllel, mire leértünk, fagyott hóréteg borította a sapkákat, és a fejem is el volt fagyva.

Csúszás közben sikerült nagyjából ráéreznem az iránytásra, de még nem ment elég jól. Az első alagút falát majdnem eltaláltam, mert úgy tünt nem sikerült bevennem a kanyart. Igazából a legrosszabb az volt, hogy együtt menni nem volt túl kényelmes, vagy be kellett előzni a többieket, vagy lemaradni a felvert hó niatt. Harmadik megoldás, a lassabban megyünk, szóba sem jöhetett. Végül ezen a helyen csak 3 km-es pálya volt, de mivel megálltunk az utolsó alagút után, hogy bevárjuk egymást, egy csúszás így 10 percet vett igénybe körülbelül.

Lent megbeszéltük, hogy mely részeken szeretnénk fényképezkedni - a tetőn, a színes alagútban, a leérkezés után - majd felszerelkeztünk a pólókkal. A pólókra vigyázni kellett, mert a shopból kaptuk közvetlenül, és ha megsérülnek, ki kellett fizetni értük a darabonkénti 70 eurós díjat. Ezért mindenki kabát alá vette, kivéve a medve, akinek mindig öltözködnie kellett. Maga a medve jelmez nagy sikert aratott, csúszás közben is, meg Peter is olyan medvésen mozgott benne. Petert mellesleg teljesen félreismertem az elején, igazi partiarc, csak idő kell hozzá, hogy megismerd. 

Második kört odafent, fényképezéssel kezdtük. Nagyon jó képek lettek, bár sok elmosódott és sötét kép lett. A legjobban sikerült csoportképet ki is postolta a Facebookra azonnal Robert, később én is megosztottam.

Második csúszásnál az első 180 fokos kanyarban Robert is megtapasztalta a hótorlaszt, borult egyet a szánkóval. Addig röhögtünk, hogy nem vettük észre, hogy elindult a szánkója. Persze mikor láttuk eltünni a kanyarban, akkor még jobban kitört a röhögés. Amúgy a szánkókért is kellett valami letétet fizetni. Peter és Robert közös szánkón indulta az elkóborolt állat üldözésére, mi követtük őket Daniel-lel. Egész sokat mentünk, közben volt pár komolyabb kanyar. Azon kezdtünk el tanácskozni, hogy a szánkó lement valamelyik kanyarban, mert van ahol csak ilyen hálók voltak kiterítve, nem tudom megfogtak volna-e ha nem tudok kanyarodni, de a szánkók elfértek alatta.

Aztán az egyik kanyarban megtaláltuk a szánkót. Nem voltunk biztosak benne, hogy ezt a távot a pályán tette meg, vagy pedig átjött az erdőn. Mindenesetre azért nagyon feldobta a hangulatot, hogy meglett és sörre lehet fordítani azt a pént, amit a letétre adtunk. Itt a kanyarban lementünk a pályáról, átmentünk a snowbordosok részére, mert láttunk pár igazi szép ugratót a szakadó hóesésben, ahol ismét csináltunk pár képet. Most Peter alkotott: valahogy leesett a kezéről az órája ahogy csúszott, de azt meg Robert találta meg a hó tetején. Jöttek snowboardosok is páran, ugráltak az emelvényeken. Az egyik borult is egy nagyot, de aztán tovább ment.

Következő megállónk a színes alagút volt, ahol ugrálós, levegőben úszós képeket próbáltunk elkapni. Közben persze jöttek szánkók, akkor odalapultunk a falhoz. Sajnos a telóm nagyon lassúnak bizonyult ehhez a környezethez, csak elmosódott képeket sikerült kicsiholnom belőle. 

De Robert almaötje jobb képeket csinált. Később kiderült, hogy Robert videózott is több alkalommal, és sikerült egész jó videókat csinálni. Az utolsó csúszást tudtam a legjobban kontrolálni, bár ekkor már nem szerettem volna eltörni a lábamat.

Mivel lent nem láttunk semmilyen kajáldát, ezért a színes alagútnál lévő kajáldába mentünk be. Ez két helységből álló faház volt, ahol lehetett sört kapni, szendvicseket, meg forró levest. sikerült egy füstöltsonkás dolgot vennem, amelynek a tetején sajt helyett igazi, könnycsináló torma volt. Eltöltöttünk itt pár €-t, majd befejeztük a csúszást. Utolsó csúszásnál sikerült Robertnek egy jó videót készíteni, ahogy a medve megérkezik túlzott sebességgel a korlátba, amely a lifteknél volt.  Visszavittük a szánkókat és bementünk még a helyi bárba, beszélgetni, meg ittunk egy kicsit.

Mesélte Robert és Peter, hogy tavaly kiküldte őket a cég USA-ba konferenciára 10 napra, és hogy félelmeteset buliztak. Voltak Las Vegasban, 110 nm-es lakosztályuk volt, átautóztak egy bérelt Mustang Cabrioval Los Angelesbe, majd visszafelé majdnem lezuhant velük a repülőgép, de sikeresen kényszerleszálltak. Voltak a Grand kanyonban helikopterrel, voltak kaszinózni. A végén volt valami 3-4 napos konferencia, amelyről azután idehaza prezentálni kellett. Hát mi Daniellel irígykedve hallgattunk sűrű kérdések közepette.

Mire kilenc felé hazaindultunk, addigra a pálya is bezárt, lekapcsolták a fényeket. Hazafelé arról ment a témázás, hogy hol és hogyan mérnek az osztrák rendőrök, és hogyan lehet észrevenni őket időben. Bécsben Robert mindenkit hazaszállított, így már fél 11-re otthon voltam. Miután másnap kiszámoltuk a költségeket, kb. az derült ki, hogy a szánkóbérlés, 3 csúszás kb. 25 €-ba került fejenként.