Éldegélek

Az elmúlt hetek elég egyhangúan teltek. Nem lett semmi a szánkózásból, sima hétköznapok voltak csupán.

Egyik osztrák étterem bejárata

Kiderítettem a felvételem körülményeiről párat. Egyrészt sok netes interjú volt, de ugyanakkor csak kettő személyes lett belőle. Mikor a kollégákat kérdeztem a másik srác után, eléggé egyöntetűen hangoztatták, hogy a srác már az interjú, a személyes beszélgetes alatt elmondta nekik, mit csinálnak rosszul a munkájukban, és hogyan kellene az egészet átalakítani, mert ez így szar. Aztán ezzel ki is lőtte magát a csapatból. Kiderült az is, hogy én Robert helyére jöttem, mert ő át akart menni SQL fejlesztőnek, az jobban érdekelte, és ezért kellett a helyére javas.

Peti suliba megy

Peter meg ugye elmegy fél évre tanulni. Nem teljesen fogtam, milyen kurzusra, de doktori alatt van, viszont a normáls egyetemi képzés felett. Az ő helyettesítésére szerződéses embert keresnek project munkára, de ennek a keresésnek a jele azon kívül, hogy közölte Mike, hogy megvan rá a budget, semmi másban nem nyílvánult meg. Talán nem is lesz belőle semmi.

Ezzel a szarral sikerült átszabni a kezemet. Még a mentőláda is kellett utána.

Ugyanakkor Peter nagyon feldobódott volt, hogy most félévig csak három napot dolgozik havonta. Ezért egyik nap azzal a felkiáltással, hogy nem tud mit kezdeni a kajajegyeivel, meghívta az egész bandát kajálni a Billabongba. Pechére Mike-on kívül mindenki ott volt, így hatan mentünk kajálni. Volt 44 € kajajegye, de a végén 64 körül fizetett. Be akartunk szállni Kameronnal, de nem engedte. Mondjuk a Billabong most jól leszerepelt, mert kb. másfél órába került az egész étkezési procedúra, mert valami hihetlen lassú volt a kiszolgálás. De a hamburger az isteni volt, mint mindig. Lassan mást is meg kellene kóstólni, a Farmburgeren kívül, de mindig elcsábulok.

Kilátó és pihenő terasz

Egész héten tavasz volt, és kinyitották a hetediken lévő pihenő teraszt is. Egyelőre nincsenek ott az emlegett nyugágyak és asztalok, meg napernyők, de teljesen jó így is, felmenni, szívni egy kis levegőt, nézelődni a napsütésben. Ami feltünt, hogy tényleg sok toronydaru van Bécsben, ezerrel folynak az építkezések. Jó szórakozás megszámolni őket, mert legalább 50 darabot lehet észrevenni, ha az ember figyelmesen szemlél. Daniel mondta, hogy a Hauptbanhofnál 25-t számolt össze, mivel ott lakik. Általában ha jó idő van, felmegyünk egy negyed órára dumálni és kávézni együtt. Néha a többieknek nincsen kedve, ezért egyedül szoktam álldogálni ott, kezemben a kedvenc alkalmazásommal. Eltöltünk egy kellemes negyed óra, húsz percet az időjárás függvényében.

Céges bolhapiac

A cég egyik héten csinált egy olyan eseményt, hogy a már szükségtelen irodai bútorait, pókerasztalait, képeket, székeket és promóciós anyagokat felajánlotta a dolgozók számára. Minden ingyen volt, de lehetett támogatni a helyi Szent Anna gyermekkórházat, ha szeretted volna, eme akció keretében. Az egész földszintet telepakolták bútorokkal, nem hittem volna, hogy elfogynak. Aztán lementünk nyitásra, és egész kis tömeg verődött össze. Először a pókerasztalok fogytak el, majd a székek.

A módszer az volt, hogy kis cetlin rá kellett írni a nevedet a tárgyra és az onnantól a tiéd. Én szereztem egy gurulós irodai széket - sajnos nagy, fejtámlásak nem voltak - egy kukát, egy papírkosarat meg pár promóciós anyagot, például egér alátéteket, névjegytartót, frizbit. Voltak melegítók és polók is, de valami extra kis méretben. Úgy gondoltam, hogy nekem kb. 20 eurót megérnek ezek a tárgyak, ezért ennyit gondoltam felajánlani, de a csajszi visszaadott tizet, mondván, hogy a húsz az túl sok. De pl. volt aki ötvenet akart adni a pókerasztal és két szék miatt, de tőle sem fogadták el. De nem volt kötelező adni. A cuccokat meg lehetetet ott tárolni egy hétig, ezért minden napos látvány volt, hogy beálltak a cég épülete mellé kocsival és az üvegajtón keresztül hordták ki a bútorokat.

Első saját bútor a lakásba

Az elmúlt időszakban végül sok hezitálás után megvettem a sarokülőt a konyhába is. Két részletben kellett fizetni, és a bolt áthozatta a 22. kerületből a 12-be ingyen.

Mikor az első részt fizettem, jól eltársalogtam a pénztárba éppen beugró csajjal. Ő németül tolta, én angolul. Aztán mikor megjött a bankkártyás fizetés bizonylata, amit hozzácsatolt a megrendelő laphoz, megkérdezte: magyar vagy? Ezen aztán jőt röhögtünk. Az is igaz, hogy ritka az olyan nap, hogy nem futok össze magyarral a városban, vagy ne hallanék magyar beszédet a vonaton.

Először Daniellel beszéltem meg, hogy segít fuvarozni, csak a kocsija le volt robbanva, de mondta, ha kész lesz - alkatrészt vár - akkor majd segít. Közben a másik szobában lévő magyar sráccal egyeztettem, és ő is felajánlotta a segítségét. A szinten összesen 5-n vagyunk magyarok a kb. 30 főből aki itt dolgozik. Miután megkaptam az értesítést a Ludwigtól, megbeszéltük a csütörtök esti szállítást és egy Skoda Oktávia Combival mentünk a lapra szerelt bútorokért.

A probléma ott kezdődött, hogy nagyon durván van megoldva a környék közlekedése és szinte lehetetlen balra kanyarodni. Ezért keringtünk egy komolyat, mire sikerült eljutnunk zárás előtt öt perccel a bútorbolt parkolójába. A raktáros csákó kb. a fenébe kívánhatott bennünket, mikor kiadogatta a dobozokat. Összesen 7 dobozunk lett végül, de a székek egy nagy téglatestbe voltak csomagolva.

Szintén volt egy közel gúla alakú csomag, ami a sarokülő középső elemét rejtette. Igen komoly bepakolási problémát jelentett, tekintve, hogy a bolt már bezárt és esélytelen lett volna kettőt fordulni. Végül a gúla alapú csomagot az ölembe fogtam az első ülésen, viszont így a kilátás zártam el Gyuri elől teljesen. Innentől kezdve én voltam a jobb tükör és a jobbkezes utcákra nekem kellett figyelnem. Mindegy, négyszáz métert kibírunk, gondoltuk. Aztán kikanyarodás után jött a meglepi, a környék csomó utcája egyirányúsitva volt és nem tudtunk innen kikanyarodni a főútra. Aztán mentünk amerre az utak vittek.

Mire feleszméltem, már a metróállomásnál jártunk, amely igencsak a másik irány. Itt kénytelenek voltunk újra beüzemelni a GPS-t és azzal indultunk visszafelé. Még így is belefutottunk egy zsákutcába ahol aztán Y fordulót kelett csinálni a bal tükör segítségével a két oldalt parkoló kocsik között. Nem volt egyszerű és mindketten megizzadtunk. Aztán nagy nehezen sikerült elvergődni a kapumig, amin ugye - mivel nincsen kulcsom - nem tudtunk bemenni. Már a parkolás is problémás volt odakint, ezért megálltunk a legközelebbi kapukijáratban és ott gyorsan kipakoltuk a bútorokat. Aztán Gyuri elment, mert csak erre kértem meg, másrészt nem tudott leparkolni normálisan.

Felcuccolás után a nappali

Innen egyedül vittem be a dobozokat. Először a kapuig, majd be a kapun, aztán a második lépcsőházig, majd be a házba, fel az elsőre és onnan fel a negyedikre. Mire végeztem, az eredetileg könnyű csomagok is iszonyat súlyúra nőttek, és úgy néztem ki, mint aki zuhanyzott. Teljesen elkészültem az erőmmel ezért leültem egy fél órát gépezni, mivel kattintani nem volt erőm. Majd fél őra múlva kb. elkezdtem kipakolni a dolgokat, plusz felhívtam a családot is. A kipakolás közben az derült ki, hogy az egyik szék az rossz: a negyedik láb fél centivel rövidebb, mint a többi. Másnap felhívtam a céget és sikerült megbeszélnem egy angolul beszélő alkalmazottal, hogy hétfőn visszaviszem nekik. Jövő héten összerakom, és megvan az első saját bútor az albérletbe. Gyuri nem fogadott el semmit végül, azt mondta, majd iszunk egy sört. Majd lehet meghívom a Billabongba hamburgerezni. Ezen kis akcióval spóroltam 160 €-t, amiből egy ebéd bőven kijön.

Átalakítások a lakásban

Múlt hétvégén szintén szétszedtem a nagyszekrényt a hálóban két részre, de igazából nem passzol oda, mert nem fér el jól. A tulaj már ki akarta cserélni, de aztán túl nagy összeget mondtak neki, én meg - ismerve az itteni viszonyokat - nem akarom erőltetni a cserét, hiszen más pénztárcájában kotorászni igen csúnya dolog. Főleg, hogy látta, a fizetésemet, és a megjegyzéséből láttam, hogy messze jobb, mint az övé. De a pincébe se fér be, max ha darabokra szedem. Egyelőre jó ott, aztán majd kitalálunk valamit ha Mia kiköltözött. A tulaj szintén itt volt egyik nap, egyeztettünk a mosogatógépről. Nem tudom, hogy szeretné kivitelezni, mert én mosogatógép nélkül vettem ki a lakást, de nem tűnt úgy, hogy felesben szeretné venni, inkább olyan kötelező tartozéknak veszi, amit a múlt lakó tönkretett és illik pótolni. Ha ez a sejtésem igaz, akkor meg aztán egyáltalán nem várhatom el, hogy a nekem tetsző bútorba beszálljon és az eredeti bútort kidobja.

A szekrény mellé a jelenlegi asztal is bekerült a hálóba, dolgozóasztallá minősült át. Az eddig használt székek mennek le a pincébe. Most, hogy eljöttem, a lakásban jó nagy a kupi, mindenhol bútordarabok, valamint a csomagolásra szolgált papírok szerteszét. Majd vasárnap mikor cuccolok a kocsiból, minden alkalommal viszek le egy adagot a szelektív kunkákba. Még jó, hogy van a háznak saját kukája.

A póker nem szerencsejáték

Pókerrel megint megszívtam. Tény, hogy hétről hétre jobban és jobban játszok, és most a balszerencsén múlt a fizetős hely, de azért az igazság az, hogy marhára zavarnak ezek a kiesések. Abból a szempontből nem jogos a kiakadásom, hogy utólagosan végigelemeztem a játékomat, és csupán három leosztást nem játszottam jól - amiből egyik sem bizonyult kritikusnak a későbbiek szempontjából. ugyanakkor jók voltak a readjeim, és többször előfordult, hogy annyira jól itéltem meg a helyzetet, hogy az ellenfelem pontosan azt a következtetést vonta le a játékomból, amit akartam, hogy levonjon. Ketten el is búcsúztak a játéktól ennek következtében.

De sok beszédnek is az a vége, hogy megcsíptem megint egy negyedik helyet az alábbi leosztásban:

AJ vs. J4. Board: AJ844. Turnön a J4-s srác emelt, mire visszaemeltem, és allint kaptam, persze hívtam, mert tudtam, hogy rosszabb lapja van. Aztán csak leesett a két lehetséges lapból az, ami megmenthette a seggét. Én voltam az osztó is, tehát minden szál hozzám vezetett. Utólagos kalkuláció alapján a flopon az esélye a győzelemre 0,3 %!! volt, ami a turnre 4,5%-ra javult. 

Ha a maradék 95,5% jön be, akkor:

•  kiesik ő is, mint negyedik helyezett
• megvan az első pénzes helyem
• én lettem volna a chip leader, és a tőlem balra ülő francia kolléga a kiesésre ítélt shortstack. Tehát jó eséllyel meglett volna a HUP szituáció.

A kritikus hand után maradt 150 zsetonom, ami auto allinek sorát hozta. A negyedik allinig nyertem mindent, így 1700-ra felmentem, de ott kiestem duplapárral sor ellen, amihez az én kártyáim duplázódása kellett.

Ananászos sertésgolyók - Asian paradise

Bosszantó nah, de meg kell mostmár nyerni valamit, mert a jelek arra utalnak, hogy kiismertem eléggé az ellenfeleimet ahhoz, hogy sikeres legyek. A legjobb érzés a pókerben, mikor a másikat úgy tudod manipulálni, hogy pontosan azt teszi, és előtte azt gondolja, amit te szeretnél, hogy tegyen, gondoljon. Ez a hatalom érzése többet ér, mint a pénz, amit a versenyben nyerhetsz. Nem mellesleg azért kialakult egy elég feszes table imagem is, ami nem rossz, ha az ember blöffölni szeretne.

Tavaszi idő - egy kis futás

A múlt hétvégén elkezdtem futni ismét. Elmentem a X. kerületbe a parkba, ahol még év végén sétáltunk, és futottam egy teljes kört, ami 3,5 km, valamint van benne 42 méter szintemelkedés. Elsőre elég rosszul ment, csomószor meg kellett állnom, nem vagyok én most ehhez hozzászokva. Aztán másnap, vasárnap a másik irányba futottam, így az elején letudtam a szintemelkedést az első kilométeren, utána enyhe lejtőn kellett végig futnom. Öt percet javítottam már második alkalommal is az időmön, lesz ez még jobb is.

Az idő  mindenesetre igazi tavaszi futóidő volt, és látszott, hogy az emberek kiszabadultak a házaikból, mert tele volt a park sétáló, futó emberekkel. Beüzemeltem egy alkalmazást a telómon, ami elég pontosan mérte a dolgokat, és jól követhető rajta a változás, meg egy csomó egyéb adat, pl. elégetett kalória, átlagsebesség meg egy csomó olyan dolog, amit egyesek szerint szükséges tudni a futásról.

Futás közben találkoztam két bunkó dologgal. Egyik, hogy jött egy pár az utcán kutyával, a kutya odaszart egy szép ház bejárati kapuja elé, majd nagyon látványosan nekikészültek a felszedéséhez, de amint elhaladtam mellettük egyből nem hajlott a derekuk. Pedig szép környék és elég tírpákul hatott, ahogy a nagy kulát otthagyták más ajtaja előtt.

Húsvéti design egy pizzériában

A buszmegállóban várakoztam, mikor jött egy társaság, két nő és egy férfi. A nők füstöltek, mint a gyárkémény, és rohadtul nem érdekelte őket, hogy ott állok, láthatóan futásből jöttem. Először balról álltak mellém, majd miután beléptem az üvegfal mögé, ők is beálltak a megállóba. Persze kimentem, mert nem fogom a szarjukat szívni, de láthatóan eszükbe sem jutott, hogy zavarnak vele. Ez a dohányzás amúgy a legbalfaszabb dolog, amit itt tapasztaltam.

Odahaza annyiban jobb a helyzet, hogy a dohányosok jelentős része próbál figyelni arra - szerencsére egyre többen - hogy ne menjen rá a másikra a füst. Gondolom ennek oka lehet az a szigorítás is, amit bevezettek a dohányzással kapcsolatban, legalább annyi haszna volt, hogy felnyílt pár ember szeme. Itt ez nem így van. Teljesen meg vannak győződve, hogy joguk van a másik orra alá fújni a füstöt, annak meg joga van hozzá jóképet vágni. Ez itt igen szarul működik.